Macskaköves Ötpercek

365 nap története 89 mondatban

Magamtól magamnak, sok szeretettel.

Bele kell borzongani az élménybe, egyszer- kétszer, sokszor, csak úgy szaladgál a hideg az ember karján, és hiába szeretem a gitárosokat, most a trombitásba szeretek bele, és az Élvezd akusztikus verziójára nincsenek is szavak, és köszönöm, hogy nincs más hátra, mint előre, kifejezetten jó tudni évkezdés előtt, hogy szomorú éjszakák után örömteli a reggel.

Nekem már nem kellenek az ígéretek, nem kell a mézesmadzag.

Írónak álmodtam magam, sikeres író voltam, valami Szabó Magda-féle korban és közegben, biztosan megihletett a Für Elise.

Egy jól választott tetoválás önkifejezés.

300 Ft. Ennyiért lehet ma könyvet venni Budapesten.

Hiszem, hogy megtalálom, mert időnként pontosan látom a jövőnket, látom, ahogy esténként Te vársz engem haza, és ez ad nekem reményt, hogy folytassam, bármennyi időbe telik is, amíg a számtalan félresikerült próbálkozáson és tanulságon  keresztül és után, végre rád találok.

Azt hiszi, hogy most valamit megértett a női lélekből, de valójában még mindig, fogalma sincs semmiről.

Éva levelet írt, Ádám pedig, valahonnan a távolból válaszolt rá.

Meg nagyon sok komolytalant is, élvezni a napsütést valakivel az oldalamon, ilyen semmi kis bejegyzéseket írni, megsütni néhány muffint, vagy kilakkozni a körmöm, és gyönyörködni bennük, hallgatni a saját nevetésem, venni egy jó könyvet, és várni a tavaszt, mert az a leggyönyörűbb évszak, én meg érzem a csontjaimban, hogy egyre közeledik.

“Van tehetséged az újságíráshoz.”

És lehet, hogy Te képesnek tartasz mindennek az elviselésére, de kérlek, most az egyszer, légy velem kíméletes.

Épp ezen gondolkoztam múltkor, hogy a magyar művészet , legyen az bármilyen, klasszikus, kortárs, zene, irodalom, festészet, depressziós.

Attól, hogy ebédet visznek neki, vagy várnak rá a munkahelye előtt meglepetésből, talán már igen.

Ha van reinkarnáció, japán turistaként szeretnék újjászületni.

Nektek, akik ajándékot adtatok, nem is kicsit.

Még meleg kávéra vágysz, és a nap végén még a lakásba hazatérve felcsavarod a hősugárzót is, de érzed, ahogy megállíthatatlanul tör előre a tavasz, és egyre biztosabb vagy benne, hogy valamit tartogat a számodra is.

Hogy hazafele azon lehet gondolkozni, hogy míg alszanak a városok, és bennük az emberek, én a vonatommal átrobogok az ő életükön. 

A jäger és a szűk szoknyám azt mondják, hogy jó nő vagyok.

A szabad lelkemet etetni kell, új ingerek kellenek neki, annyira kellenek, mint a víz a nádszálkisasszonynak.

Ezt tudod már, hogyne tudnád, hiszen csak te érezted, hogy milyen nehéz felnyitni a saját magad kagylóhéját, te feszegetted olyan erővel, hogy még a homlokod is beleizzadt, és félted magad, mert látod, hogy a kemény héj alatt, milyen sérülékeny vagy.

Igazi “drámákat”akarok, hogy melyik kanapét kellene megvenni, hogy kinek a szüleihez menjünk hétvégén, vagy hogy csirkemell legyen vacsorára, vagy paprikás krumpli, vagy éppen semmi, mert elfogyott a pénz, és még egy egész hét van a fizetésig.

Ezt is meg kellene neked írni.

Tudtad, hogy a japánok a törött edényeket időnként arannyal javítják?

Egyszer csak azt veszed észre, hogy könnyebben lélegzel.

Nagy Ervinnek “jól áll a ló”.

És azért mert engem tud szeretni, én is szerettem.

Még nem találkoztam mindenkivel, akivel kell.

A tavaszi este, a fél üveg bor, a Deák tér, egy beszélgetés, a zene, a fiúk, és a sorok között elhallgatott mondanivaló mind-mind képes volt erre.

Azt mondják: türelem.

Tökéletes reggeleken végigfutjuk a tervezett távot, zokszó nélkül, és a reggel 7 órás harangszóra tesszük meg az utolsó lépéseket.

Mindenből whisky lesz, ez a mennyország.

A versek  utat mutatnak a sötétben, ha eltévedtünk;  rávilágítanak, azokra az érzelmeinkre, amiket magunknak sem mertünk bevallani; megismertetnek azokkal az eszmékkel, melyekkel korábban nem is mertünk foglalkozni.

Mindig a hátán érzi meg először, ha egyedül van.

És azt kívántam, hogy ne vegyék észre, hogy én is ott hallgatózom.

Az öledbe tehetem a lábam?

Számomra érdekesek azok a filmek, melyek az emberi elmével foglalkoznak, hiszen borzasztóan keveset tudunk róla.

Annyira szeretnék neked írni, egy szót, nem többet: hiányzol.

Nah meg persze lesni befele egy felújítás alatt álló lakásba, egészen addig, amíg barátnő megkérdezi, hogy berendeztem-e már képzeletben.

A faluban a fiúk májusfát állítottak , azt mondtad, én nem kapok, hiszen Te már nem udvarolsz többet, mert elérted a célodat.

Khmmm….ugye.. mert minden Szépségnek szüksége van egy Szörnyetegre.

Miért akartad annyira, hogy beszéljek rólad? 

Azt pedig már mi is tudjuk, hogy a titkoknak általában van egy olyan tulajdonságok, hogy azok előbb – utóbb, de napvilágra kerülnek.

Szenteljünk egy percet a magyarázatnak, hogy mit keres egy ételhordóban egy cipőkanál.

Ha párkapcsolat nélkül él az ember lánya, az (állítólag) azért is nagyon kedvező, mert sokkal több időt és figyelmet tud fordítani önmagára, önmaga fejlesztésére, életcéljának megtalálásraésígytovább.

Aztán rájössz, hogy megint hülye vagy, kb. pont annyira, mint mikor első felindulásból nem gondolkoztál, és kikérted a 140 kilót.

Valakinek el kellene mondani mindent, úgy igazán, elejétől a végéig, úgy, hogy ne legyen tétje, ne legyen védekezés és elhallgatás.

Az Eger patak vizének fodrozódásának és a felette repkedő fecskefiókáknak.

És emeld mindig magasra a fejed, kedvesem.

A pünkösdi harmatnak varázserőt tulajdonítottak, a lányok ebben fürödtek reggel, hogy szép legyen a bőrük

Mi vagyunk a szépek és átkozottak.

Hülye kis idézetmániás vagyok.

Nézem az arcodat,  a valószínűtlenül hosszú szempilláidat, és mögöttük a színjátszós szemedet.

Miután három órán keresztül böködnek egy tűvel, és mindenki arról faggat, hogy nem fájt-e, te pedig jégemberként közlöd, hogy “persze, hogy fájt, és…?!?” utána senki sem mer veled kötekedni.

Élmények, emberek, nevetés, amikor nem várod, hogy eljuss már valahova végre, hanem pontosan jól vagy ott, és akkor, amikor vagy.

Történt ugyanis, hogy álltunk az edzőteremben, és egy úriember, miután nem boldogult azzal a súllyal, amivel én dolgoztam, megkérdezte, hogy egyébként sportolok-e valamit.

Nem tudom, mióta él bennem ez a vágy, hogy megőrizzek mindent.

Ha a biztonsági őr megkérdezi, hogy paprikaspray van-e nálatok, feleld azt, hogy csak vipera meg sokkoló, biztos nagyon viccesnek találja.

Én csak élni akarok szabadon, kiélvezni minden napot a lehető legteljesebben.

“Valahogy el kellene mesélni ezeket az éjszakákat” – gondolták mindketten.

Sellőkről, boszorkányokról, partizánokról, királylányokról

Kellemesen zsongott a fejem tőle, meg a gondolattól, hogy velem jössz majd haza.

Nem láttam Gergőt akkor este, és majd napokkal később egy idegen tekintetében fedeztem fel a 4-6-oson, a Boráros felé menet.

Az én arcom a hangulatjelző indikátorom.

Tudhatnád már, hogy hogy írok.

A repedés vagyok a páncélon, amire pedig annyira vigyáztál.

Na de azóta felnőttünk, így félszáraz rozé fröccsöt kortyoltunk a lángosunk és gyros tálunk mellé a balatoni büfében, a napsütésben, miközben Krúdy Szindbádjáról, A lét elviselhetetlen könnyűségéről és  múzsákról, meg szerelmi líráról/prózáról beszélgettünk.

És mindent áldott nap legalább egyszer meghallgattam a Despacitot.

Én már annyi mindent tudok önmagamról, én vagyok saját magam legnagyobb szakértője, én már minden gondolatomat ismerem, még azelőtt, hogy megszületett volna, én már előre be tudom fejezni a saját mondataimat.

Ha majd egyszer azt mondom neki, hogy szeretem, abban benne lesz, hogy előtte még nem találkoztam senki hasonlóval.

Náluk már csak az indiánok bátrabbak. 

Nem Zoli, Zolika vagy netán Zotya, mert az ilyen férfiak a teljes, becsületes nevüket használják, ettől tűnnek olyan borzasztóan komolynak.

A mámor, meg az én karom, a te karod, az ő karja. 

Ahol én is egyetértően bólogatok, hogy “bizony-bizony ez tényleg szebb ruha, és az alja, az valami csodálatos”, olyan szavakat használok, mint könnyed és légies”, gyorstalpalót tartok, hogy hogyan kell leülni szép ruhában Disney hercegnősen, és ismeretlen nőkkel bonyolódok beszélgetésbe, pedig nem is vagyok az a beszélgetős fajta.

Megérdemelnénk már egymást végre, nem gondolod?

Ha lennél, kapnál egy üzenetet: “Most láttam egy csapat óvodást. Csináljunk gyereket.

Holnap itt alszik M. Veszünk majd rengeteg csokit meg piát, azt hiszem nincs olyan női gond a világon, amit csokival és vodkával ne lehetne gyógyítani. 

Nem is hívtam magammal senkit, úgy voltam vele, hogyha az nem lehet ott, akit én igazán szeretnék, akkor nem lehetek olyan beszari alak, hogy nem tudok magammal eltölteni pár órácskát.

Köszönöm, Margit! 

Ikonikus emblémájává vált a mexikói forradalomnak a 20. század elejétől, a Catrina elnevezést  pedig már Diego Riveirától kapta.

Neked elmondtam azt is, amit rajtad kívül csak egy ember tudott, egyszer egy kocsma pincehelyiségében meséltem el, három ital után, amikor már lehetett nagy álmokról is beszélni.

Imádom az első felindulásból elkövetett, értelme nem sok ötleteket, így persze, hogy megálltam, hogy szemrevételezzem őket.

De mielőtt belevetnénk magunkat a gasztronómiai élvezetekbe, jöjjön egy gyorstalpaló, “Márton- ügyileg”. 

Én úgy jöttem haza a Balatonról, hogy szerelmes vagyok ebbe a férfiba, és még csak nem is láttam.

Igaz, csak olyan könyveket szeretek olvasni, amik a bensőmbe kúsznak.

Te keresel, én nem talállak. 

És ha felmerül benned a kérdés, hogy egyáltalán, miért is kellene, hogy ez az egész érdekeljen, és az amerikaik mit tudnak pl. a mi Márton napunkról, arra csak ezt tudom válaszolni: kulturálisan nyitottnak lenni jó.

Gyönyörű, még mindig.

A szám vörösre festve, te kalapot hordasz.

(f: Első kép-  Thong Vo on Unsplash)

Még szintén kedvelheted...