“Gyakran éreztem, hogy nekem abban telnék gyönyörűségem, ha mindig mehetnék, egyenest, az orrom után..”
/Charles Baudelaire/
Elutazni valamerre, where i have never been before. Vajon az is meglátszik az emberen, hogy máshonnan jött? Hogy nem odavalósi? Táskába pakolni ráérősen, nem sietni sehova sem, vajon mi kellhet egy hosszú hétvégére? Utazó ruhát felvenni, olyan tipikusat, tudjátok, lazát, de mégis sikkeset. Este már idegen ágyban alszom, van ebben valami bizsergető izgalom.
3 pamacsfelhő a tisztakék égen, alatta sárgul már a repceszár. 1O méterenként szabályos barázdák, minden föld bevetve, minden nő rendbe. 4 őz, aki a zöld mezőn legelészik, 5 madár röppen az égen, 4 kisebb űz egy nagyobbat, ölyvet, vércsét , még mindig nem tudom megmondani. 180 km út, 3 óra utazás, az autópálya mentén végig ugyanolyan pihenőhelyek megszokott egyhangúsága, ami csak akkor nincs, amikor kellene.
Pipacsokat keresek végig az út mentén, nem találom őket a töltéseken sem, hova lettek a pipacsaim, ki vitte el őket? Ha el is vitte valaki, nem vihette messzire, csak összegyűjtötte egy hatalmas mezőre, amely piroslik az én rengeteg pipacsomtól a kék egem alatt. Szőlőtőkék kúsznak fel a domboldalra szabályos sorokban, megbabonáz a látvány, szégyen vagy sem, de eddig csak képen láttam ilyet. Mögötte a távolban a római katolikus templom tornya, annyi templomtornyom van már fényképezve, még ha igazán vallásos lennék, na de így. Fecskefészkek sora az eresz alatt, az óvoda tetején gólyafészek. Kőből rakott pincék a harmadik utcán túl, még üresen hallgatnak , a fürtök csak most szívják magukba a napfényt ott a dombra futó szőlősorok között. Hogy is van? “A vulkanikus hegyen termő szőlőből, a sok napsütés és a kedvező klíma hatására, na meg a Botrytis Cinerea-nak, egy különleges penészgombának köszönhetően, tölgyfa hordókban tartva kel életre a “Vinum regum, rex vinorum”, vagyis a királyok bora, a borok királya.” Remeg a levegő a hirtelen jött nyártól, a rózsalugas ontja magából az émelyítő illatot, megbabonázva az első bátor méheket és darazsakat, úgy, ahogy engem megbabonáznak az ismeretlen tájak, és nem csillapodik a láz, és nem szűnik a mehetnék, és pakolom a táskám, és élesítem a gépem, és megyek egyre a felhők, rétek, pipacsok, fészkek, rózsatövek, szőlősorok és templomtornyok közé.
