Látlelet Covid idején

„Két hét múlva találkozunk.” Azóta már éppen a harmadikat tapossuk *** Eltelt egy év, és ugyanott vagyunk, ahol voltunk. Ugyanott, ahol a part szakad. Csak éppen rosszabb minden. Regisztrálok tesztre, regisztrálok oltásra. Így telnek most a napok. Közben várunk. Maradt …

Életünk a korona súlya alatt

Ezt még itt akarom hagyni, januárban. Nem mintha bármi újdonság lenne. — Lassan jubilálunk. Lassan egy éve folyik az életünk egy olyan mederben, ami abszurd, és napról napra egyre abszurdabb. Tavasszal azt gondoltuk, hogy nem lehet az, hogy nyárig be …

Mi lenne, ha végre kiszállna mindenki a méhemből?

Magyarország abortusz ellenes nyilatkozatot írt alá, olyan országokkal együtt, mint az USA, Brazília, Egyiptom, Uganda, vagy éppen Szaúd – Arábia. A 32 ország közül csak három európai.  Magyarország mellett Fehéroroszország és az a Lengyelország írt alá, ahol a nők éppen …

Néplélek, közhangulat

Nézem ezt a képet, ahogy ülök azon a nagy fán. Fél évvel, egy örökkévalósággal ezelőtt, ültem én egy másikon. Akkor még úgy volt, hogy minden rendben van, akkor még a Covid csak egy ismeretlen vírus volt, ami miatt a messzi …

Minden jó, ha jó a vége. De tényleg vége?

Még egyet! Még egy utolsót. Aztán egy szót sem ejtek róla (ha nem muszáj). Végére értünk. Kiszabadultunk. Lassan visszakapjuk az életünket, vagy legalábbis valami ahhoz hasonlót. Hát erről csak illik írni valamit. Karantén, 56. nap. Igen, pontosan ennyi ideje ücsörgünk …

Nő vagy? Akkor felelj meg az elvárásoknak!

Amit a férfiak, amit a többi nő, amit a média, amit te magad támasztasz saját magaddal szemben. Azoknak az elvárásoknak, amiknek lehetetlen megfelelni. Pár napja terjed az a videó az interneten, amiben Cynthia Nixon, akit legtöbben a Szex és New …

Tegnap választott az ország

Másról akartam írni. Szerelmes elmélkedés lett volna a ma esti poszt. De valami egészen mást kell.  Valami olyat, amit én még sohasem írtam korábban. Tegnap este 11 után feküdtem az ágyamban, pörgettem a híreket, és azt hittem, nem látok jól. …