A Buday lányok Ötpercek

Csak ölelni is jó téged

Kedves János!

Azt hiszem, már éppen elég idő eltelt ahhoz, hogy tudjak rólad, és tudjak veled beszélni.
Ezért írok most.

Egyszer már meséltem rólad Mártinak. Ő akkor azt mondta, hogy nem fektetnél ennyi energiát ebbe az egészbe, ha nem lennék fontos neked. Csak szerinte, annyira azért mégsem vagyok fontos, hogy feladd miattam azt az életvitelt, amit folytatsz, amiről azt hiszed, hogy neked jó.

Ez mindenképpen összecseng azzal, amit mondtál nekem, éppen a születésnapom reggelén, szép kis ajándék volt, miszerint: „ha feladjuk majd a keresést, akkor egymás mellett nyugszunk meg.”
Nos, én már régen feladtam, te pedig azóta sem akarsz megnyugodni.
Márti tudhat valamit.

Az utolsó találkozásunkat, azt mégsem lehetett elmesélni neki. Pedig hidd el, nagyon próbáltam.
Miközben meséltem, külső szemmel figyeltem magam, Márti szemével, és Márti fülével hallgattam, és Márti szájával, Márti hangján kérdeztem magamtól, hogy mi ebben olyan nagyon különleges.

És azonnal válaszoltam is, hogy nincs ebben semmi különleges, ami az, az csak kettőnknek az
, és akkor tudtam, hogy csak neked mesélhetem el ezt az egészet, aki tulajdonképpen ott voltál, neked úgy, hogy a sajátod helyett az én szememmel láss.

Nem csodálkoztam azon, hogy mi akkor újra találkoztunk János.
Napok óta feszültségben éltem, sehogy és sehol se volt jó, te pedig éppen akkor jelentél meg, amikor kitört a vihar. Tudom jól, te nem hiszel az ilyen égi jelekben.
Én hiszek bennük helyetted is.

Néha, még mindig, amikor jövök haza, arra gondolok, hogy te is erre jártál, ezen a sarkon fordultál be. Hogy akkor te mire gondoltál, azt én sosem tudom meg. Kíváncsi lennék, hogy izgultál-e egyáltalán, hogy milyen lesz engem újra látni, próbálgattad-e az első mondatokat, vagy teljesen más járt a fejedben, és az az este is csak egy volt neked a sok közül.

Én olyan boldog voltam, hogy itt vagy nálam, János.

Azzal nem is foglalkoztam, hogy milyen lesz majd később, amikor minden arra emlékeztet, hogy itt jártál. Hiszen, én még azt is nehezen viselem, ha egy másik férfi arcszesze hasonlít a tiedre, valósággal fizikai fájdalmat okoz, és felképelném azt a férfit, hogy merészeli, mert ezt az illatot egyedül te viselheted.

Emmáék persze nem vettek észre semmit. Tettem a dolgomat, kedves voltam, és mosolygós, ha lehet még kedvesebb, mint általában, miközben csak arra vágytam, hogy végre hazaérjek, és feltűnés nélkül sajnálhassam magam egy kicsit.

Este, már nélküled, én arra jöttem haza, hogy veled mentem el innen utoljára.

Az ágynemű még a te tested vonalát őrizte, meg sem igazítottam, maradt úgy, ahogy te hagytad, és tudtam, éreztem, hogy semmi sem lesz, semmi sem lehet már ugyanolyan.

Újra éreztem.

Újra velem volt az az érzés, ami annyi időn át olyan nagyon hiányzott. Újra megtudtam, hogy milyen valaki olyan oldalán feküdni és ébredni, akit szeretek, és ez a felismerés minden kapcsolatomat újraírta.

A veled való kapcsolatomat is János.

Rádöbbentem, hogy egyedül az a lényeg, hogy én hogy érzek.
Én elfogadtam, hogy talán szeretlek, és elfogadtam azt is, hogy te talán sohasem fogsz, vagy sohasem fogsz úgy, ahogyan én szeretném. És ettől az én érzéseim nem lettek gyengébbek, kisebbek vagy elnyomhatóbbak. Nem lehet őket elnyomni, mert nem is akarom.

Már csak ölelni is jó téged, János, még ha csak gondolatban teszem, akkor is. Néha történeteket szövök, és eszembe jut, hogy milyen lenne a gyerekeknek azt mesélni, hogy anyátok és apátok bármennyire is szeretett volna elszakadni egymástól, sohasem sikerült nekik igazán.
Nyilván, ez sohasem fog megtörténni, de néha jól esik elmerülni ezekben az álomképekben, hiszen jelenleg csak te vagy János, és amíg így vagyunk, addig más szóba sem jöhet.

Ne aggódj miattam, nincs semmi bajom, a plátói, soha be nem teljesült szerelmek terén már igen nagy tapasztalatom van. Mire véget ér a nyár, már kutya bajom se lesz.

Ezt a levelet is tulajdonképpen azért írom, hogy beszéljek valakivel a mi dolgunkról, hátha az segít, és hát kivel, ha nem veled.

Addig is, amíg így vagy nekem, gondolatban ölel,

Éva

fotó: Fortepen/Lőrinczi Ákos

Még szintén kedvelheted...