Én vagyok a létra

Élet a karanténban, 38. nap

Még a karantén elején úgy gondoltam, hogy naplót fogok írni. Mindennap feljegyzek valami apróságot, mert miért is ne. Szokás szerint a project már az elején megbukott, pedig kamaszként számtalan füzetet teleírtam a napi feljegyzésekkel, de úgy látszik felnőttként, nem megy ez már nekem.

Helyette itt áll egy bejelentkezés, néhány kiragadott pillanattal a karanténból, amiben már túl hosszú ideje éldegélünk.

—-

A mai egy különleges nap. Magas copfba fogom a hajam, sminkelek, fülbevalót teszek be, még parfümöt is fújok magamra, és elindulunk együtt a piacra.

Sokáig tartottam magam, hogy csak a legszükségesebbeket vegyük, de 5 karanténban töltött hét után, miközben két hete nem érkeznek meg a megrendelt virágaim, beállok a sorba a virágoshoz is. Kiegyezek magammal közben, végül is, a virágok is létfontosságúak, a lelkemnek legalábbis biztosan, ha már otthon vagyunk, a gang, amit látunk mindennap, legyen szép.

38 nap a karanténban. Azt mondom, most már igazán aludjunk addig, amíg vége nem lesz, és visszakapjuk az életünket. (Arra meg nem is akarok gondolni, hogy hogyan, vagy hogy visszakapjuk-e egyáltalán azt az előzőt).

A múlt hét volt eddig a legrosszabb. A szokásos, menetrend szerinti sírógörcs helyett már kettő jött (mert a macska beleharapott az orromba).  Szokásokhoz ragaszkodom, melyek egyben tartják a napokat, a kilincsfertőtlenítés mellett a majdnem napi nyújtás, a teázás, az ebéd utáni kávé, és most már napi 15 perc Duolingo.

Amióta itthon vagyunk, ha nagyon akarnám, tételesen fel tudnám sorolni, hányszor hagytuk el a lakást. És azt is, hogy hány korábban tervezett program lett semmissé.

Azt hiszem, lassan- lassan bezárul a kör, annyira beszűkült az otthon elvégezhető tevékenységek köre.

  • Végignéztük a Hobbit, majd a Gyűrűk ura összeset.
  • Sütöttünk kuglófot, pizzás csigát, almás pitét, sajtos pogácsát, majd még egyszer kuglófot és sajtos pogácsát.
  • Végig fertőtlenítettem a lakást (igaz még az ablakot nem pucoltam meg).
  • Kiolvastam két könyvet, és elkezdtem egy harmadikat.
  • Befejeztünk egy festményt, ami már másfél éve húzódik.
  • Elkezdtünk egy 1000 db-os puzzle-t, ami, habár próbára teszi a türelmemet, de egész jól megy.
  • Végig dokumentáltam az orchidea virágzását, és úgy egyébként a macska minden napját.
  • Varrtam ruhát a macimnak,  és ugye mindemellett dolgozom is itthon.

Aktívan fosztogatom a webshopok árukészletét, a megrendelt termékek ugye csak szigorú fertőtlenítési protokoll után kerülhetnek be a lakásba, ami t szerintem most már sikerült tökélyre fejlesztenem.  Rendeltem virágot magunknak, és rendeltem másoknak, rendeltem és küldtem maszkot, a fizikai egészségem megőrzése érdekében TRX-et, meg sportórát, a mentális egészségem megőrzése érdekében meg könyvet.

Azt hiszem, a most már így az  6. hét derekán az tartja bennem a lelket, hogy mi lesz, ha vége lesz, és optimistán úgy gondolom, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk (ahogy írtam, nem akarok másra gondolni). Megölelem azokat, akiket nem tudtam megölelni, újra kimegyek a Szigetre futni, emberi időben, beülünk a kedvenc éttermünkbe, megeszünk egy fagyit, félelem nélkül, kényelmesen sétálunk végig az utcán, körbebiciklizzük a Velencei tavat, és elkezdjük végre szervezni az esküvőt, úgy igazán.

Visszatér az életünk a normális kerékvágásba. Vagy legalábbis áttér egy új nyomvonalba.

De az az ölelés, az a legfontosabb mind közül.

Még szintén kedvelheted...