Útravaló

Ha elhagyjuk Budapestet, kinyílik előttünk a világ

Talán azért, mert Pest mellett nőttem fel, és nem volt vidéki nagymamám, akihez nyaranta mentünk volna.

Nagyon sok idő telt el, mire rókát láttam szabadon, a repceföld kellős közepén, és talán épp ezért tudok minden alkalommal örülni annak, és felkiáltani, ha legelésző őzeket találok az autópálya mentén, ( és mindig felmerül a kérdés, hogy de hát hol van itt erdő, ahonnan jönnek), és talán éppen ezért nyűgöz le mindig, ha sólyom, ölyv vagy vércse köröz a rét felett.

Talán azért, mert valamennyire csak vidéki lány vagyok.  „Egy Budapest melletti kis városból jöttem, ami csak a nevében város, valójában megmaradt annak, ami: egy nagy „falunak”.” Ahol láttam csirkevágást, ahol ott voltam a disznóvágáson is, két utcával feljebb még tartottak kecskét és tehenet is, és befőztünk, meg elraktunk, meg bort is készítettünk, palántáztunk, és még ásni is segítettem.

De ebben a Pest melletti, kis falura hajazó városban, már nem volt gólyafészek a villanyoszlopokon. Talán éppen ezért örülök meg annyira, amikor egy ilyen, szerintem fenséges madár, elhúz felettünk, vagy látom lépegetni a szántón.

Talán, mert egyszer szerelembe estem a pipacsokkal, napraforgókkal és szőlősorokkal, talán mert sosem láttam még ennyi bodzát egyszerre, sőt, azt se tudom, hogy láttam-e egyáltalán bodzabokrot korábban.

Talán mert itt minden annyira más. És fogalmam sincs, hogyha ebben nőttem volna fel, akkor is ennyire lenyűgözne-e , bár fotóztam én cseresznyefát, meg napraforgót a saját kertünk végében is…

Talán, mert ezzel a korral, ami csak úgy halad (rohan) előre az én életemben is, talán ezzel a korral együtt jár némi bölcsesség és a felismerés, hogy azok a városok, ahova annyira nagyon igyekeztünk, azok talán, de csak talán mégsem a legélhetőbb terek. Hogy mennyire kevés ezekben a városokban a zöld. Pedig mennyivel könnyebb úgy létezni, ha ott van körülötted.

És hogy az igazi élet, szépség és csoda, mégiscsak a földeken, és kint a határban van.
És időnként fent az égen. Vihar előtt, vagy közvetlenül egy kiadós eső után.

Talán ezért készül mindig ennyi kép, ha elhagyjuk Budapestet.
Mert olyankor mindig kitárul előttünk a nagyvilág. 

Még szintén kedvelheted...