Azt mondták, hogy a Börzsöny kemény lesz, de hogy majd bele fogunk szeretni.Majdnem 20 km és 800 m szintemelkedés, így indultunk neki a dunakanyari régió legmagasabb pontjának.
Megegyezhetünk abban, hogy a Börzsöny kemény volt. És hogy beleszerettünk-e? Az majd a végén kiderül.
Ismerős táj, az utóbbi három túránkat pont ebbe az irányba terveztük.
Minél többször haladunk át Gödön és Dunakeszin, annál inkább beleszeretek ezekbe a városokba.
Vác – Verőce – Kismaros – Nagymaros, már fejből tudom a Dunakanyarban a települések sorát.
Szokolyán éppen közösségi faültetés zajlik.
Királyrét, parkoló. Fél 11-kor még mindig hűvös van október első hétvégéjén, pulóver kell, meg egy szendvics. Uborkás. Sokan vannak, de a tömeg hamarabb lecsatlakozik az útról, gyanítható, hogy kisgyerekkel nem 20 km-es túrára indulnak. Ketten bandukolunk tovább a kék biciklivel jelölt aszfaltúton, a Szén-patak mentén.
Esküvő a Fatornyos kúriához tartozó tisztáson. Vagyis már csak a nyoma.
A túra első néhány kilométerén már elkezdek makkot gyűjteni, és a színes leveleket a fényképezőgép táskájának a zsebébe dugdosom.
Az erdő még nem igazán tudja, hogy ősz jön, a levelek nagyja még zöld. Az elsők, amik sietnek, azok indulnak meg sárgulva-barnulva-pirosodva a föld felé. Meg a makkok. Azok potyognak, mintha legalábbis a mókusok dobálnák őket lefele, kiűzve minket az erdejükből.
Nagy bogarak zúgnak el a fülem mellett az őszi napsütésben, ami azért már egyre erősebb. Az itiner szerint észrevétlenül emelkedik alattunk az út, egyre inkább érzem a lábamban, és a pulóver is lekerül az egyik kanyar után. Nagy, szőrös hernyó kúszik át előttünk az úton, amíg fényképezem egy szöcske is beugrik a képbe, sütteti magát az aszfalton.
Elhagyjuk a Szén-pataki kulcsosházat, átlépünk a sorompón, és itt már üdvözöl a Börzsöny. Egyre meredekebben kapaszkodunk felfele, feszül a comb, és nyúlik a vádli, a túracipőnk talpa alatt itt-ott elindulnak az apró kövek, és egyre jobban folyik a homlokunkról a víz. Ebéd az erdő kellős közepén, egy farönkön, újabb erőgyűjtés a Csóványosra vezető úthoz.
Túrások az út mentén, vaddisznó nyom egy dagonyában (Köles “Kistoll” Hajnalka szerint) a Hárs-kaszáló előtt. Szentjánosbogarak az ösvényen, úgy kell kerülgetni őket.
A Fultán-kereszt után a túra legszebb része a Három-hárs gerinc következik. Hatalmas fák, amelyek között aprónak érezzük magunkat, balról panoráma a Dunakanyarra, ami a köd, és a szűrt fény miatt szinte alig látszik.
A Csóványos a Dunakanyar és a Börzsöny legmagasabb pontja a maga 938 m-es magasságával. Az eredetileg geodéziai mértőtoronynak szánt toronyból (ma már kilátó) belátható az egész Magas-Börzsöny, ami az ország egyik legnagyobb lakatlan hegyi tája.
Innen már csak lefele visz az út, gondolnánk, de a terep nem sokkal később újra emelkedik, és még mindig van hátra 4 óra a túrából.
A Nagy-hideg- hegy, 864 méteren, a következő állomás, a hazai síport egyik központja. Lefele indulunk a kék négyzet jelzésen, a leírásnak megfelelően, de a gps azt érzékeli, hogy eltávolodtunk a kijelölt úttól. Erre e megoldás? Még véletlenül sem az, hogy visszafordulunk, hanem, hogy levágjuk itt ezt a kis hurkot, ami ugye már a Macskafogóban sem működött. Az eredmény? Amiután elhangzik a számból, hogy már milyen jól tájékozódunk egyébként is így a túrákon, egy laza másfél órás bolyongás következik az erdőben, írd és mondd, tényleg az erdőben, aminek a végén már gps-el sem tudjuk megállapítani, hogy merre van az előre.
Hiszti és kiborulás level 100, én egy faággal próbálom a biztonság látszatát kelteni magamban, ha éppen valamelyik bokor után egy vaddisznó kondába botlanánk (lelki szemeim előtt már sokszor megjelentek), hát legyen mit hozzájuk dobni. Némi szúrós bokorba beleesés, és láb véresre karcolás után, és igen, ugye, másfél órával később, vissza is érünk egy ösvényre. Igaz nem arra, amit kerestünk, hanem egy másikra, de szerintem ember nem örült még így az ösvénynek, ahogyan mi. Utána már semmi nem tudja elvenni a kedvem. Az sem, hogy a velünk szembejövő kölyökvizsla kiharapja a leveleimet a táskából, amiket az úton gyűjtögettem.
Lefele még végeláthatatlan út vár ránk. De a Király-réten nagyon nagy a csend. És jó a levegő. Ciripelnek a tücskök, kell a világítás is, mire kiérünk a parkolóba, ránk sötétedik.
Amin meg sem lepődünk. Este fél 7 kor már sötét van október első hétvégéjén.
Az volt a vágyam, hogy egész nap az erdőben legyünk. Hát sikerült.
8 óra meneteléssel, az elfáradás szint alapján 20 km helyett legalább 25 km-t sikerült gyűjteni, ha nem 30-at.
A nap tanulsága: Mit nekünk túraleírás. Mi megcsináljuk a magunkét. Mert szerintem a megadott útvonal is olyan, mint egy recept. Pusztán ajánlás, és inspirálódásra van, de nem kell szó szerint követni.
Hogy megszerettette-e magát velünk a Börzsöny? Nos, van ott egy biciklis útvonal is, amit már kinéztünk magunknak a jövőre vonatkozóan.
