Mártikám!
Sietve írok, Róza már itt áll, mindjárt küldi el postával a levelet. Nem tudtam tőled elbúcsúzni, olyan hamar jött az ötlet, ismered Jánost milyen, a meglepetések embere.
Beállított hozzám, teljesen fel volt dobódva, a hétvégét a Tátrában töltjük, mondta, pakoljak gyorsan.
Gondolhatod, mennyire kétségbe estem. Azt se tudom milyen az idő (kicsit csípős), vagy hogy éppen mit fogunk itt csinálni, milyen ruhát tegyek és mennyit, de János csak nevetett, és azt mondta, ne aggódjak, amit nem hozok el, azt majd itt megvesszük. Csak menjünk, szökjünk el. Elszöktünk pár napra minden elől, ami mostanában a fővárosban zajlik, nem mondom, hogy rosszul esett, ez a Pest manapság már olyan, mint egy kis falu, kell egy kis lélegzetvételnyi szünet.
Itt fent aztán lehet lélegezni, fantasztikus levegő van, és hát a táj, az egyszerűen mesés, bár eddig még csak az autómobilból láttam. Nem fogod elhinni, János maga vezetett, imádja ezeket a kanyargós hegyi utakat. Képzelheted, az öreg Jenő hogy meglepődött, sőt azt hiszem, meg is ijedt egy pillanatra, hogy otthon akarjuk hagyni, aztán pedig úgy megilletődött szegénykém, hogy az anyósülésen utazhat. Úgy gondolom, éltes kora ellenére, még nem igazán lehetett része ebben a kiváltságban.
János birtoka Ótátrafüred közelében van. A birtok hatalmas, a ház rajta egy valódi kastély, nem gondoltam Jánosról, hogy ilyen jómódú, furcsállom is kicsit, hogy ezt eddig sohasem említette. Ha jól értettem, nagyapai örökség, az unokák közül János volt a kedvence, még akkor is, ha nagyon megharagudott az öreg, amikor újságírónak állt. Mivel még így is többre vitte, mint a két fivére, hát rá szállt a birtok.
Róza, a házvezetőnő isteni ebéddel várt minket, fácánleves volt az asztalon, meg nyúl, vörösáfonya mártással, itt az a módi. Ilyet Pesten biztos, hogy nem eszik az ember.
Most még pihegünk kicsit, ezért is ragadtam tollat, hogy addig értesítselek mindenről.
Este színházba megyünk, János itteni társaságával, onnan egyedül csak a Juditot ismerem, de János szerint nincs okom aggodalomra, imádni fognak. Nem maradunk ki sokáig, holnap korán lesz a reggeli, utána meghódítjuk a Lomnici csúcsot.
Róza már másodjára szólt, készíti a fürdőt nekem, ideje befejeznem.
Csókollak Mártikám, vigyázz magadra drágám nagyon!
Éva
fotó: Fortepan / Zichy
