Ötpercek

Mese a királylányról

Élt egyszer egy távoli vidéken, a kerek erdő kellős közepén, egy gyönyörű tisztáson a legmagasabb vártorony legfelső szobájában egy álomszép királylány. Alakja karcsú,barna haja a derekáig ért, melyet egy varkocsba fogva a vállán átvetve viselt, hatalmas barna szemei ártatlanul csillogtak szív alakú arcán, szemöldökei íveltek, szempillái hosszúak, ajka kicsi és rózsaszín. Egészen olyan volt, amilyennek egy királylánynak lennie kell.

A királylány egyedül éldegélt, de egy perc nem sok, annyi ideig sem érezte magát magányosnak vagy szomorúnak. Nem is lehetett, hiszen valaki mindig járt nála vendégségben, legfőbb pajtásai a kerek erdő állatai voltak, sünök, pelék, énekesmadarak keresték fel az estéken, máskor pedig mosómedvék, nyuszik és őzikék jöttek, hogy egy teát megigyanak, és néhány szem süteményt elrágcsáljanak.
A közeli falu gyerekei is sokszor időztek nála, szerették a királylányt, mert nála kedvesebb és jószívűbb teremtést nem láttak messze földön. Rajongtak érte, mert úgy tudott mesét mondani, mint senki más, csilingelő hangján távoli tájakra invitálta a kicsinyeket, csodákat ígért nekik, és hangja nyomán tényleg csodák is születtek. Előadott meséit pedig saját maga készítette bábjaival illusztrálta.
Ha a faluból valaki segítségre szorult ő volt az első, aki ott termett, és nem volt rest bepiszkolni a kezét, ha kellett ekét ragadott egy-egy betegség idején, hogy a lábadozó helyett szántson és vessen,  vizet hordott a falu széli kútról, vagy hajnalban kelt, hogy az állatokat ellássa.  A királylány sohasem unatkozott, égett a keze alatt a munka, hol varrt, barkácsolt, festett, néha, amikor nem volt kedve semmihez sem írt, csak úgy a maga örömére, feljegyzéseket készített mindenről, ami csak történt vele, vagy szerette volna, ha történik vele. Amikor pedig valakinek a születésnapja közeledett, három napon keresztül forgolódott a konyhában, és olyan fenséges menüt állított össze, hogy a vendégek megnyalták mind a tíz ujjukat, és még a hetedik faluban is híre ment az ünnepségnek.

A királylány volt messze földön a legígéretesebb hajadon, és minden közeli és távoli királyságnak a hercege az ő kegyeiért versengett. De hiába jelentek meg naponta új hercegek az ablaka alatt, a királylány valahogy nem találta azt az egyet, aki szívének a legkedvesebb.
– Miért vagy egyedül csodaszép királylány? – kérdezte tőle egy nap a bölcs bagoly,  ő volt a legfőbb bizalmasa, mert minden királylánynak szüksége van egy mentorra, aki megmutatja a helyes utat  akkor, amikor az útvesztőben eltévedni látszik.
– Nem vagyok én egyedül bölcs bagoly, te is tudod. Ez nem egyedüllét.
– De nincs társad. Pedig látod, hogy mindenkinek van, még a legkisebb cinkéknek és egérkéknek is, mindenki párra talált, csak te nem, csak te vagy még mindig egyedül szép királylány.
– Tudod bölcs bagoly, én valahogy nehezen találom meg a páromat.
– De hát annyian versengenek a kezedért szép királylány, és egyik sem az igazi? Egyik sem az, akire vártál?
– Sajnos nem, bölcs bagoly. Meg fogom én azt érezni messziről, ha elindult felém a párom.

Addig pedig minden napját a lehető legteljesebben élte, pirkadattól napnyugtáig dolgozott, és bízott, bízott benne, hogy egy nap majd eljön hozzá az, akire annyira várt.
És jöttek, jöttek minden egyes nap a kérők, és versengtek a királylány kegyeiért, de valahogy senki sem az volt, akire a királylány várt. Pedig jöttek fényes kísérettel, nagy hanggal, gazdagsággal, álmokat ígérve. De egyikőjük sem ígérte azt, amit a királylány hallani szeretett volna.
– Ő miért nem a te párod? – kérdezte a bölcs bagoly. – Más királylányok már igent mondtak volna az ajánlatára.
– Mert öntelt és beképzelt. Nem lenne hűséges hozzám, nem engem, hanem csak egy koronát lát. És számára minden korona pontosan ugyanolyan.
– És szép királylány, honnan tudod, hogy ő biztosan nem a te párod?- mutatott a következő hercegre a bagoly.
– Onnan, hogy megpróbált megvásárolni. Földet ígért, fehér lovakat, ékszereket, utazásokat, báli ruhákat és estélyeket. Mindent csak a pénzen keresztül lát, és ilyen emberrel, nem tudom összekötni az életem. Ő pedig – mutatott rá a királylány a következő fiatalemberre – csak a szépségemet dicséri, sohasem látná be, hogy eszes vagyok, talpraesett, sohasem ismerne el teljesen.  Ő csak egy bejárónőt szeretne – következett a harmadik herceg –  aki mos, főz, takarít rá, nem pedig feleséget.
– És ő – mutatott rá a bagoly egy magas, daliás, barna hajú fiatalemberre, aki csodaszép mosollyal az arcán és őszinte csodálattal tekintett felfelé a királylányra- ő miért nem kap legalább egy esélyt? Pedig  ő tökéletes.
– Igazad van bagoly. Ő tökéletes. Minden vágyam, amit valaha is megfogalmaztam férfival kapcsolatban, benne testet öltött. És ez a tökéletesség a hibája. Hiszen mindig attól félnék, hogy nem tudom úgy szeretni, ahogy valóban megérdemli, mert úgy érezném, hogy sohasem elég az, amit adni tudok.
– Hát ilyen nehéz ez?
– Nem egyszerű bagoly, nem egyszerű. De egy percig ne aggódjatok. Érzem, hogy elindult már felém, akit keresek.

A bölcs bagoly  rosszallóan csóválta meg a fejét, lám-lám itt van ez a szép lány, és a végén még addig válogat, amíg teljesen egyedül marad. Ő sem maradhat mellette örökre, és akkor vajon ki fogja a gondját viselni. Persze tudja ő, hogy a királylány tud magáról gondoskodni, és ha egészen őszinte akar lenni, nem is igazán szeretné ezeknek a ficsúroknak a gondjaira bízni, mert bizony mindegyik csak semmirekellő ficsúr, látta ő már azt az első pillanatban, de abban reménykedett, hogy talán még ő is tévedhet, és mégis csak valamelyikőjük megérdemli, hogy rá merje bízni szeretett királylánya sorsát és boldogságát. De az eddigiek azt bizonyították, hogy olyan sok mindent látott már, hogy nem érhetik meglepetések.
Vagy talán mégis?

Másnap szokatlan csend és tétlenség fogadta, amikor reggel a királylányhoz repült. A meseszép királylány ott ült az ablakban, és a messzeséget kémlelte. Csak ült. Nem sütött, nem festett, nem valami újabb tervet eszelt ki, amivel jobbá és könnyebbé teheti a falubeliek életét, nem, csak csendben ült és várakozott. Szemei a távolba révedtek, és különös mosoly bújkált rózsaszín ajka két szegletében.
– Jó reggelt szép királylány!
– Jó reggelt bölcs bagoly!
– Szép napra virradtunk királylány.
– A legszebbre bölcs bagoly. A mai nap lesz az.
– Milyen nap gyermekem? – nézett csodálkozva a bagoly.
– Amikor eljön a párom. Ma napnyugta előtt meg fog érkezni.
– Honnan tudod ilyen biztosan szép leány?
– Álmot láttam az éjjel. Csodaszép álmot. És álmomban minden azt súgta, hogy érdemes volt várnom. Az őseim és jövőbeni, még meg sem született gyermekeim mind azt súgták, hogy a mai nap lesz az, amelyre oly régen vágyakoztam.
– Biztos vagy benne királylány, hogy jól értelmezted az álmot?
– Biztos vagyok benne bölcs bagoly. Olyan biztos, mint amennyire az elmúlt 25 évben biztos voltam, hogy egyszer el fog jönni ez a nap.

A nap csigalassúsággal vánszorgott. Persze nem a királylány számára, hiszen ő biztos volt a dolgában, de a bagoly, még mindig nem mert hinni igazán. Kétségek gyötörték, féltette a királylányt, hogyha csalódnia kell, ami a nap múlásával egyre valószínűbbnek látszott, vajon lesz-e olyan erős, hogy összerakja magát darabjaiból, és mer -e majd újra bízni az emberekben.
A bölcs bagoly lopva a királylányra sandított, de a királylány még mindig egyenes derékkal ült a széken, a messzeséget kémlelve, mosollyal az arcán. A bagoly alig láthatóan ismét megcsóválta a fejét.
– Látom, nem hiszel nekem bölcs bagoly – a bagoly megijedt egy pillanatra. Még soha, semmivel nem bántotta meg a királylányt, és nem tudta volna elviselni, ha megharagszik rá. – Megértem, a helyedben én sem hinnék magamnak. Tudom, hogy féltesz bölcs bagoly, féltesz attól, hogy csalódok, de meg kell nyugtassalak, a mai napon nem fog csalódás érni. Egész életemben gondosan kerültem azokat a helyzeteket, amelyek csalódást okozhattak volna, mely viselkedést sokan menekülésként értelmezték, de ez az egyetlen egy dolog segített abban, hogy hitemet mind a mai napig megőrizhessem. Mindent elfogadtam, amit kaptam, még akkor is, amikor nem értettem vele egyet, és sohasem hagytam, hogy a külső élet befolyásolja azt, amilyen én legbelül vagyok. Sohasem tettem olyat, ami az elveimmel szemben állt volna, nem bántottam másokat, és igyekeztem segíteni mindenkinek, akinek csak tudtam, ahogy csak erőmből kitelt. Mindent azért tettem, mert bíztam benne, hogy cselekedeteim egy pontra vezetnek az életben, arra a pontra, ahol megtapasztalom a teljes boldogságot, amikor végre azt érezhetem, hogy ez az élet az, amelyről kisgyermekként álmodtam. Szorgosan dolgoztam, és ha a helyzet megkívánta, keményen küzdöttem az álmaimért, és a legádázabb csatákat magammal kellett megvívnom, de én ilyenkor is összeszorítottam a fogam, mert tudtam, hogy ami nem öl meg az megerősít, és mindent amit az élet mér rám, csak és kizárólag azért kell elviselnem, hogy megerősödjek, és ne féljek semmitől sem. És bölcs bagoly, azt kell, hogy mondjam, hogy most nem félek. Nem félek, mert voltam már egyedül, mert megéltem a legnagyobb mélységeket is, és ennél rosszabb már nem történhet velem. Tudom, hogy a mai nap el fog jönni, akire vártam, de ha valami csoda vagy tragédia folytán mégsem, akkor sincs többé félnivalóm.
A bölcs bagoly csak kinyitotta a száját, majd visszacsukta, és könnyek gyülekeztek a szemében. Hát felnőtt. Az ő édes kis királylánya felnőtt, nem kislány többé, hanem önálló, büszke, magabiztos fiatal nő, aki tudja, hogy mennyit ér, és tudja, hogy a legjobbat érdemli, és ennél kevesebbel nem elégszik meg. Immár neki sincs oka félelemre.

El is bóbiskolt a sarokban egy kicsit, hosszú volt a nap, ő pedig elég idős ahhoz, hogy a hirtelen jött izgalmak megviseljék, és kellőképpen elfáradjon. Egészen halk suttogásra ébredt, és a távolból ütemes dobogás hallatszott, ami mintha egyre csak erősödött volna.
– Ő az.
Kinyitotta a szemét, és meglepte, hogy amit ő bóbiskolásnak hitt, valójában több óra alvás lehetett, hiszen időközben besötétedett, és nem látott tovább az orránál, hiába erőltette a szemeit, hogy a távolban felfedezhesse a közeledő léptek zajának tulajdonosát.
– Ő az bölcs bagoly! – ismételte meg még egyszer a királylány, ha lehet még halkabban mint először. A dobogás elhalkult, csend borult a tájra és a szobára, csak két visszafojtott lélegzet hallatszott.
-Elmegy? Mit csinál? Miért nem szól? – sipított egy hang a bagoly fejében. – Lehet ilyen? Hogy itt van, aztán mégis eltűnik. Hát milyen rossz tréfa ez?
De ekkor meghallotta a közeledő léptek zaját a lépcső felől, az ajtó túloldaláról. Eddig még soha nem merészkedett idáig senki. Azok a ficsúrok, mind csak lentről kiabáltak. Mintha lusták lettek volna megtenni ezt a pár lépcsőfokot, mintha már előre sejtették volna az elutasító választ, és utána gyorsan szaladtak is tovább a következő lehetőséghez. Igaza volt a királylánynak, számukra minden korona pontosan ugyanolyan volt. Áldozatot hozni, már nem lettek volna képesek.

Halk kopogás hallatszott. Hát mégiscsak itt van. Nem álmodták, nem képzelődtek. Megérkezett.
A királylány nyugalmat erőltetett magára, és az ajtóhoz lépett, szélesre tárta, hogy végre megpillanthassa azt, akire annyit várt.
Ő volt az. Kétség sem fért hozzá. Ott állt, magasan, egyenesen tartva magát, alakja betöltötte az egész ajtót, arcát megsütötte a nap, teste fáradt volt az egész napos lovaglástól, csizmája kopott, mert messziről érkezett, de a szeme az olyan tisztán csillogott, hogy szavakra, nem is lett volna szükség.
A királylány szíve nagyot dobbant, de nem a csodálkozástól, hanem a felismeréstől, hogy íme itt áll ő, akit annyiszor látott már, akinek ismerte minden mozdulatát, hallotta minden szavát már azelőtt, mielőtt kimondta volna őket.De az utolsó próba még hátra volt. Amin nem több, mint két emberélet múlt.
– Messziről jöttem, mert magadhoz hívtál, vártál rám, ahogy én is vártam rád. Tudom, nem vagyok tökéletes, mint ahogy te sem, de egymás számára mi vagyunk a tökéletes választás, és egy percig sem tudnék élni tovább nélküled. Nem adhatok neked többet, mint saját magamat,  és ígérem, hogy annyira foglak szeretni, amennyire csak tudlak, és mindent elkövetek, hogy boldoggá tegyelek.  Nem csak szép vagy királylány, hanem messze földön dicsérek eszedet, szívedet is, és tudom, hogy nálad tökéletesebb párt nem kívánhatnék magamnak. Én lennék a világ legszerencsésebb férfija, ha hozzám jönnél feleségül.
A bölcs bagoly szemei könnyben úsztak, így inkább csendben elfordult, és kirepült az éjszakába. Vitte a hírt az erdőbe, a faluba, és hetedhét határon is túlra, hogy készüljenek, mert maholnap lakodalmat ülnek. A meseszép királylány és hercege pedig azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

fotó:  Jill Wellington from Pixabay

Még szintén kedvelheted...