A macskaköves út az az út, amit mindannyian ismerünk régi képekről, filmekből és dalszövegekből. Az az út, ami tele van emlékkekkel és élményekkel, felejthetetlen pillanatokkal, illatokkal, ízekkel, szagokkal, színekkel, villanásokkal, benyomásokkal.
Az az út, ami rázós egy kicsit, de tele van szépséggel.
Az az út, amin kézenfogva andalgunk valakivel a közös jövőről beszélve. Az az út, amit keresünk, hogy végiglépdelhessünk rajta leendő otthonunkhoz.
Az az út, amin végiglépdelve eljutok önmagamhoz.
A macskaköves út az én utam.
És miközben járom az utamat, írom a bejegyzéseimet, gyűjtöm az emlékeimet és élményeimet, talán van ott olyan, ami másnak is értéket jelenthet. Talán más is szívesen lépdel az én macskaköves utamon, vagy egy-egy írás után sokkal bátrabban merészkedik rá a saját útjára.
A macskaköves út útkeresőknek, úton levőknek és azoknak szól, akik már megtalálták a helyüket.
Évákról, Ádámokról szól, sellőkről és partizánokról, azokról, akik kilógnak a sorból.
Rólam. Rólad. Rólunk.
A macskaköves út Nektek íródott Tőlem.
De elsősorban Magamnak és Értem.
A macskaköves út, még mindig az én játszóterem.
Az én gondolataim, az én látásmódjaim, az én érzéseim, fájdalmaim, kudarcaim, sikereim, az én boldogságom helye.
Ez a hely, még mindig az én lelkem egy darabja.
Ez a hely, még mindig én vagyok.
fotó: Taryn Elliott from Pexels
