Ha elutaznál valamerre, de nincs sok pénz a zsebedben, ülj fel a szentendrei hévre. A Filatorigát graffitis falai után kezdj el odatapadni az ablakhoz. Alig 40 perces vonatozás után csodahelyre érkezel. Szállj fel a Skanzenbe tartó buszra, és járd végig Magyarországot elejétől a végéig, nyugatról keletre, északról délre. Menj be a kalácsillatú szobába, ahol a kemence még mindig ontja magából a meleget. Térj be a halászléfőzés mestereihez, akiknek lakhelyét már messziről jelzi az egész udvart belengő, átható halszag. Hajtsd le egy kicsit a fejed, amikor belépsz a dusnoki szélmalomba, mert hát mégiscsak 1800 óta őrlik itt a gabonát, viharos éjszakákon olykor titokban is, mert a sötét mindent eltakar. Aztán kóstold meg a Karcagi Birkafőzők Egyesületének birkapörköltjét, mely hungarikumszámba megy. Menj fél méteren belülre egy hatalmas barna foltos tehénhez, és reménykedj benne hogy a vörös ingeddel nem bosszantod fel túlságosan. Ess ámulatba a kis szamarak láttán, és csodálkozz el a szekérhúzó paripák elegáns tartásán. Aztán merülj el egy kicsit a női-férfi játékokban, gondold azt, hogy talán nem is volt olyan rossz az a régi világ, és csodáld meg a sárközi lányok számtalan alsószoknyáját, amely hatalmas tányérként pörög körbe tánc közben, és tisztelettel nézd a matyó legények darutollas kalapját. Köszöntsd régi ismerősökként a félelmetes álarcú busókat, engedd meg magadnak, hogy visszarepülj néhány hónappal az időben, szeress bele megint mindegyikbe, és akarj, akarj megint busó lenni. Kóstolj szilvalekvárt, ha szabad kóstolni, beszéld le magad a mézeskalács vásárlásról, mert úgyis megennéd, hiába viszed emlékbe. Egyél helyette inkább egy kenyérlángost, és élvezd, ahogy a hagyma és az apróra vágott szalonna íze összekeveredik a szádban, és tudod, hogy attól olyan különleges, mert sosem eszel ilyet. De most szabad.
Sétálj Szentendre macskaköves utcáin, fényképezd a teret és a templomot, egyél egy fagylaltot a Centrum fagyizóban, laktózmenteset, cukormenteset, mindenmenteset vagy mindennel telit. Sétálj a Duna-parton, töltődj fel a napfénnyel és a vízzel, meg az emberekkel és a mosolyukkal,és amikor hazafele ülsz megint a héven, és fáj már a lábad, és érzed hogy húzódik a szád és az arcod a napsütéstől és a széltől, és megkérdezik, hogy na most megint arra gondolsz, hogy vajon tudják-e, hogy hol jártál, mosolyogj mindentudóan, hogy igen, mert megint csodahelyen jártál. Megint azt csináltad amit érdemes, amiért jó élni, amiért jó ez a világ, amit élvezni kell, ameddig csak lehet.
Menj és ülj fel a hévre, vonatra, buszra, sétálj, kerékpározz, vagy menj lóháton, csak ne ülj egy helyben tétlenül, mikor annyi csoda vár rád odakint a világban, és légy nyitott ezekre a csodákra, mert aki nem nyitott rájuk, azokat sohasem találják meg. Te merd fogadni őket, fogadd sok szeretettel, és hidd el, megmutatják majd magukat neked, szépen sorban felfedik az összes titkukat, és te tudod majd, hogy jó helyen vagy, hogy az vagy, aki mindig is lenni akartál. Menj, és nézz meg mindent, fogadd be, dolgozd fel, tedd el, de add tovább, hogy legyen hely a többi csodának is. Ha rájöttél a titokra, ne tartsd magadban, mondd el mindenkinek hogy élni milyen jó, csak jól kell csinálni.
Csináld jól!
Szállj fel a hévre!
